Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

ps		2006.09.29. 12:10
arra jöttem rá, hogy a kormánynak nem a jobb oldal az ellensége, hanem a gondolkodó ember... (hiába, no -a tudás fájáról enni mindig tiltott marad!) a politika, és a vallás egyaránt megosztja az embereket: aki nincs velünk, az ellenünk... hogyan is lehetne az összefogás más, mint idealizmus? azt hiszem, nemcsak az írás, de a filozófia is elmagányosít... szép kilátás, mondhatom!

Búcsú a forradalomtól		2006.09.29. 10:29
Kedden szerettem volna szavalni a téren, de keddre már nem volt hely, szerdán pedig én nem értem rá, úgyhogy csütörtök estére kaptam időpontot. Még hinni akartam, hogy ez nemcsak arról szól, hogy jobb vagy baloldali az ember. Még bezártam a fülem, és nem nyitottam ki, csak Pitti Katalin csodálatos hangjának. Még bíztam benne, hogy van kinek elmondanom Radnóti szavaival, hogy "Lélek vagyok! Élni szeretnék!" Persze szokás szerint közbejött valami. A férjem lerobbant a kocsival, úgyhogy el kellett menjek érte. És persze, meg sem mertem mondani neki, hogy jelenésem van a Kossuth téren, úgyhogy átlépve a sebességhatárokat száguldtam az úton, hogy az adott időre ott lehessek. Szinte percre pontosan be is futottam a kordon végén lévő sátorhoz, hogy jelentkezzek szavalásra. Hümmögés, és sóhajtozás, csúsznak a beszédek, majd meglátják, mit tehetnek. - De kérem, én öt perc alatt elszavalom ezt a Radnóti verset. Én meg sem szólalok! Annyira készültem... Nekem könyv sem kell hozzá, ez a szívemben van! A kitartás meghozza az eredményét, tíz percnyi álldogálás után a "színpad" mögé visznek. Gábor, a főszervező (már legalábbis, ami a színpadra kerülést illeti), próbálja lekesíteni a maroknyi tömeget, és időnként skandálásokra bíztatja őket, de mikor lejön a lépcsőn a fejét fogja, mert mindenki könyörgőre fogja a szót: szeretne előbbre kerülni a sorban. Látom már, hogy hosszúra nyúlik majd a várakozás, úgyhogy beszélgetni próbálok a mellettem álló nővel. - Szavalni fog? - Nem, én asszisztens vagyok. - Nem féltik otthon? - kérdezem. - Én erre esküdtem fel -feleli határozottan. Húha - gondolom magamban. Már megint nagyon kicsinek érzem magam, meg sem merem kérdezni, hogy pontosan mi az az "erre", amire felesküdött. - Nem tudja, mit jelent a téren az Árpád sávos zászló? Úgy néz rám, mint aki gyereket gyilkolt. - Bizonyára hiányosak az ismereteim, de én csak azt tudom, amit az iskolában tanítottak -hebegem zavartan. - Ez elég szomorú - néz rám megvetően. - Az Árpád sávos zászló ősi jelkép és semmi köze ahhoz a fasiszta hülyeséghez, amivel össze akarják mosni. A nyilaskereszt valóban ott volt Árpád sávos zászlón, ahogy Rákosiék is, csillagos búzakoszorút tettek a magyar trikolorra. A magyar zászlóról mégsem jut mindenkinek a Rákosi rendszer eszébe! '56-ban éppen ezt vágták ki a piros-fehér-zöld zászlók közepéből! - Na, igen! Erről tényleg nem beszéltek az iskolában -próbálom menteni a helyzetet, és most először érzem, hogy félek. - Azok különben is öt piros csíkból és négy fehér csíkból álltak, ezek pedig négy piros- négy fehér csíkozásúak. A piros az erőt, a fehér a hűséget jelképezi nekünk. - Ó, így már egészen más! - mosolygok, és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne lássa, mi zajlik bennem. - Most legalább a rendőrök is végig hallgatják a magyar őstörténetről szóló előadásokat - jegyzi meg elnézően. - Úgysem bírtuk volna elküldeni őket. Nézze meg. Már sapka sincs rajtuk. Valóban, a rendőrök fedetlen fővel álldogálnak a kordon mögött, beszélgetnek, ásítoznak, láthatóan halálra unják magukat. - Emese Istentől fogant egy Turul képében- folytatja, úgy látszik jó tanítványnak gondol. - A művelt magyarság körében ez ismert. Azt tekintették magyarnak, aki ezekkel a szimbólumokkal azonosult. Eljön majd a király közénk, mert az Isten velünk van. És aki ezt nem hiszi, az jobb, ha nem is csatlakozik hozzánk - néz rám fenyegetően. - Épp a napokban jutott eszembe nekem is, hogy milyen jó lenne, ha egy király lenne, aki sem nem jobb-, sem nem baloldali, csak azt nézi, mi a legjobb az országnak. Hiszen legjobbat csak egyféleképpen lehet akarni -kerülöm ki a ki nem mondott kérdést. - Ezek a szemét komcsik meg most idejönnek, és azt hiszik, hogy csak azért, mert szépen beszélnek, elfelejtjük mit csináltak. Szeretnék most máshol lenni! Nem akarom tudni, ami most már a napnál is világosabb! Én a forradalmamat akarom! Azt a szép és igaz forradalmat, ami nem koronázza erkölccsé a hazugságot. Hát, persze, én is hazudtam már, de én nem állok az ország élén. Én csak egy olyan országot akarok, ahol felnézhetek az ország vezetőire, de egy ilyen vezetőre, aki leqrvázza az országot, aminek az élére választották - én nem tudok felnézni. Hogyan szeretheti az országját, aki így beszél róla, és ha nem szereti, hogyan akarhatja a legjobbat? Vajon '56-ban is ennyire sokféle emberből tevődtek össze a "hősök"? Jaj, hová lett az emberi indulat, ami ott kellett legyen minden ember lelkében, mikor kiderült, hogy milyen ember áll ennek az országnak az élén? "Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel!" Igaza van Széchenyinek! Ezt érdemeljük! A média kedden megtette a magáét, és sikerült elhitetnie, hogy ez az egész nem más, mint vandalizmus és pusztítás. Az emberek nagy része inkább otthon maradt, elvégre jobb ebből kimaradni. Nem olyan nagy ügy! Hazudott a miniszterelnök. És akkor mi van? Lebuktatták, csak hogy randalírozhassanak. A baloldal a jobb oldalra mutogatott: csak tessék meghallgatni miről beszélnek! Rendszerváltás, alkotmányozó nemzetgyűlés, a "bankárok a hibásak mindenért". Ez kérem közönséges antiszemitizmus. A jobb oldal a baloldalra mutogatott: ők provokálták ki a verekedéseket, hogy legyen mivel elriasztani a népet az igazi forradalomtól. Ó, hiszen, mindenki igazat mond! Szombaton kellett volna kifordítani a Földet a sarkából! Szombaton még talán lehetett volna valamit csinálni! De nem így. Szépen, békésen álldogálva... Hát, ez lett belőle... Hát, ez lett belőle! Lassan fél tizenkettő. Már tudom, kik azok, akik kitartanak. Haza szeretnék menni! - Bocsánat, haza szeretnék menni - lépek Gábor elé. - Már mindjárt sorra kerül... - néz rám biztatóan. - Nem, köszönöm! Mennem kell. Ahogy elhagyom a teret fiatalok jönnek szembe velem, jókedvűen beszélgetnek. - Igaza lesz szeretett miniszterelnökünknek: előbb-utóbb megunják -nevetnek össze cinikusan. A kocsiban végre elengedhetem magam. Sirathatom sosemvolt forradalmamat. - Hát, vége van! Ennek a szerelemnek is vége van! Erről is kiderült, hogy csak én hittem olyan szépnek... Semmi sem az, aminek látszik.

Jobbá szeretni		2006.09.28. 13:58
"Jobbá verni senkit nem lehet, csak jobbá szeretni." Már nem tudom melyik atya mondta, de nagyon megfogott ez a mondat. Szabadság, szerelem! Én mindig is azt vallottam, hogy a szerelem -az igaz szerelem - a szeretés legmagasabb foka. Talán ezért van az, hogy most néha úgy érzem, mintha szerelmes lennék. A forradalom szerelmese. Persze, tudom, tudom- a szerelem elvakít -mondják sokan... de aztán mindig kiderül: oly sokan vannak, kik még nem voltak igazán szerelmesek. Mert a szerelem sokkal inkább tanít. Látni tanít. Szeretni tanít. Hinni tanít. Én annyi mindent megértettem az elmúlt másfél hét alatt! Megértettem Hemingway-t, aki először lelkesen tudósított a háborúról, aztán csalódottan magába zárkózott. Megértettem Csokonayt, aki ott volt Vérmezőn, s utána bujdokolnia kellett. Megértettem a Forrest Gump-ból azt a jelenetet, mikor Janney és Forrest találkoznak a tüntetésen a Central Parkban. Olyan hülyeségnek tűnt, de most minden képkocka értelmet kapott. Igen, a tömegnek is van lelke! Olyan könnyű először lelkesedni! Végre itt van! Eljött az idő... De aztán jönnek a megpróbáltatások: összetartani, kitartani, hinni abban, hogy a szíved nem csap be soha, akkor sem, ha a világ másképp beszél. Tegnap (kedden), Pitti Katalin énekelt, mikor a térre értünk. Kisebb lett a tömeg, fárad már a hit, kirajzolódtak már a határok, amiket le kell győzni, hogy összetartozhassunk, de azért egy pillanatra megint azt éreztem, hogy magához ölel a szerelem. Csend volt, mikor felcsendült a dallam: Ave Maria -Kodály keze nyomán. Érezni lehetett, ahogy megtölti a teret a ragyogás! Egy igazi művész ragyogása. - Inkább éhes gyomorral, de emelt fővel, mint teli hassal, de lehajtott fejjel! - valami ilyesmiről beszélt Pitti Katalin. - Mert a testet meg lehet törni, de a lelkünket nem törhetik meg soha! Nem akartam vele vitatkozni, hogy "a lélek oly könnyen megtörhető, ha bármikor fegyvert szegeznek rád" -azt hiszem, ez a Nyomorultakból van,úgyhogy csak álltam csendben, és igyekeztem beszívni a varázst, amit a sorstól kaptam. Aztán jött egy fiú. Jópofa volt igazán. Mondta, hogy új szlogen kering a világhálón: "Kalandra vágyik? Fektessen be Magyarországon" - meg ilyenek, de valahogy mégsem tűnt igazán viccesnek. Őt a Magyarok Világszövetségének fő fő emberei követték. Az egyik Kolozsvárról jött, és elmondta, hogy Kolozsváron is tüntettek. A kolozsvári tüntetés kapcsán a román sajtóban többet írtak a magyarországi Kossuth téren történtekről, mint a magyar sajtóban összesen. Na, igen! Az elmúlt másfél héten azt is megtanultam, hogyan lehet igazat mondani úgy, hogy az mégis hazugsággá váljon. Mert az igazság csak egészében igazság. Kiemelve, felnagyítva - éppenúgy torzítja a valót, mint a hazugság. - Úgy írtsátok a gazt, hogy közben ne érje kárt a közte meghúzódó vetést. No, ez igazán székelyes -mosolyogtam magamban, és közben azon törtem a fejemet, hogy milyen keveset is tudtam én Erdélyről, míg ki nem mentünk három évvel ezelőtt. És vajon akik még nem voltak kint -mit tudnak az ottaniak életéről, magyarságáról? Mert ezt is megtanultam az elmúlt másfél héten, hogy hiába demokráciában élünk - beszélni, most sem szabad olyan dolgokról, amik, nem illeszkednek a kormyány politikájába. Megtanultam az elmúlt másfél hét alatt, hogy ismeretek hiányában az emberek mennyivel könnyebben manipulálhatóak. - Minden politikai harc, egyben erkölcsi harc is - mondta a férfi. Nos, igen! Talán ezért olyan nagy ez a szerelem itt bennem. Most először érzem, hogy büszke lehetek arra, hogy ide születtem. Egy olyan országba születtem, ahol - legyen bár korrupt, és anyagias a világ -emberek ezrei vonulnak utcára, hogy azt mondják: elég! Elég volt! És most nem akarok arra gondolni, mi lesz, ha vége lesz! Nem akarok arra gondolni, mennyire egyedül lesz mindenki, aki most összetartozik. Nem akarok arra gondolni, kié lesz a dicsőség! Most a jelennek élek, és dobogó szívvel suttogom magamnak: " Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem!"

Kicsi szívem nagyot, szorongva dobban...		2006.09.26. 12:11
Szombaton nem történt semmi. Vasárnap sem történt semmi. És hétfőn sem történt semmi. Persze ez így nem igaz. Szombaton több, mint 25 ezren voltak a téren. Vasárnap hazahoztam anyukáékat. Hétfőn pedig körbe jártam a várost, hogy találjak fehér szalagot, amit szépen rá is kötöttem a kocsi antennájára. A férjem biztosan mérges lesz, én meg majd behúzom fülem farkam, mert már megint neki lesz igaza: minek feleslegesen magára vonnia az embernek a figyelmet. De az a helyzet, hogy már unom, hogy egész nap egyedül vagyok, csak este a téren vagyunk sokan, de az nem számít, mert nem történik semmi. Olvasom reggel az sms-eket, hogy kikéri magának Bátor Pista, hogy a nép nevében adták át a petíciót, mert ő is a néphez tartozik, és az ő nevében ne adjon be senki semmiféle petíciót, mert a nép az nem tíz ezer csűrhéből áll. Haj, ilyenkor sírni tudnék, mint mikor az ember titokban szerelmes, és kénytelen csendben hallgatni, ahogy bemocskolják a szerelmét, mert ugyebár a szerelem mégiscsak fontosabb, mint hogy az ember szembeszálljon a rágalmazóval szemben, s közben elveszítse a szerelmét. Jaj, mi lesz, ha a történelem úgy dönt, hogy "legyen béke már, legyen vége már"? És majd hőssé avatják azt, aki a saját népét annyiba sem vette, hogy tisztelettel beszéljen róla. Annyiba sem vette, hogy mikor lebukott, és kiderült, hogy hazudott, még bocsánatot sem kért tőle Miért is tette volna! Hazudott, hát hazudott. Hazudott, ahogy mindenki hazudik. Hazudott, ahogy te, vagy én... Vagy talán te sosem hazudtál? - Ó, az más, persze, az mindig más - csillog a szeme diadalmasan.- Az élet része a hazugság, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni! Csak legyen béke már, mert különben majd megnézhetitek magatokat, mibe sodorjátok ezzel a cirkusszal az országot! Mert bűnösök lesztek! Ti lesztek a bűnösök, akik kimentek a térre, mintha más dolgotok nem is lenne, csak estéről estére álldogálni a Parlament előtt. Igen! Ti vagytok a felelőssek, amiért meging a külföldi tőke belénk vetett bizalma. Rajta gyerekek! Tüntessetek! Én mosom kezeimet, és fehér rózsát ültetek a kertembe, csak hogy emlékeztessem magam - végre, béke, béke van! Ha-ha-ha! Hallgatom az ötvenhatra való készülődés jegyében Illyés Gyula versét: Egy mondat a zsarnokságról: "Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.... nemcsak a titkon, félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj ellé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban, s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban..." Mert mit tudom én, milyen volt 56? És hogy jövök én ahhoz, hogy azt gondoljam magamról, most én is csak a szabadságért harcolok! Most én is forradalmár vagyok! "Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos." (József Attila: Levegőt!) Egy ilyen miatt esnek most egymásnak az emberek? Egy ilyen miatt, akinek a nevét már kisbetűvel sem érdemes leírni? Vagy talán nem őt védik, akik ujjal mutogatnak a téren állókra, és anélkül, hogy akár egyetlen egyszer is ott lettek volna csűrhének nevezik a tüntetőket? Csűrhe és tisztességes honpolgár. Ebből állna hát ma Magyarország? Persze csűrhének lenni sem egyszerű, mert a csűrhének nincs más fegyvere csak az összefogás. - Kiáltsuk ki hősöknek a bebörtönzött fiatalokat! Össze kell fognunk... jaj, össze kell fognunk, de hogy hősök lettek volna Budavári Gyuriék... Óh, én nem így képzeltem a hősöket! De mit számít az, az összefogással szemben, hogy én mit képzeltem! Nagy Imre elsőként gratulált annak a fiatalembernek, aki letépte a vöröscsillagot 1956-ban. Lehet, hogy ez a gyerek, csak ismételni akarta a történelmet? Lehet, hogy azt képzelte, legalább annyit tudnak már az emberek, hogy 1956-ban is letéptek egy csillagot a hősnek kikiáltott fiatalok? Jaj, már megint rá kell döbbenjek, milyen keveset tudok! De honnan is tudhatnám? Honnan is tudhatnám, mikor még ma sem beszélnek róla. Csak a téren jöttem arra is rá, hogy miért volt Márai tiltott olvasmány! Úgy nyilatkozott az előző rendszer embereiről, hogy magam is megrémültem tőle. Most ott olvasható a kerítésen... És aki egy rendszernek az embereit szídja, az hiába ír bármilyen irodalmi remekművet! Az irodalom mit sem számít, ha a rendszert bírálni meri valaki. Vajon mi változott? A történelem dolga, hogy hősökké kiáltsa ki a randalírozókat? Aztán az emberek könnyezve állnak majd a szobrok előtt, és koszorút helyeznek el a hősök sírjainál? Hát, csak erre jó a történelem? Hogy átfesse a jelent, ha éppen változik a módi? És mi van a tanulságokkal? Vagy nincs tanulság, csak történelem? Mátyást királyt akarom! Egy királyt kit a népe érdekel. Egy királyt, aki álruhába bújik, hogy megtudja mi az igazság. Miért kell jobbra, vagy balra húzni? Miért nem lehet összetartani? Csak azt nézni mi a legjobb az országnak? Miért attól függ a gazdaságunk, hogy jobb, vagy baloldali egy kormány? És miért attól függ az összetartozás, hogy ki melyik oldalon áll? Egy az ország. Egy a feladat. Különben hová tűnik a szeretet? Különben hová tűnik a szeretet?

Szép volt, Feri!		2006.09.26. 10:41
U. P. jegyzetét az Ahova érdemes benézni blokkban találod.

a hatodik napon		2006.09.24. 12:37
Tegnap délelőtt, amíg a boltba mentem, azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa is ez az egész: este kimegyek a térre, és lelkes forradálmárnak érzem magam, napközben pedig, mintha mi sem történt volna, bevásárolok, főzök, beszélgetek a gyerekeimmel az éppen aktuális gondjaikról, örömeikről. Bizonyára, a legtöbb ember, a nagy történelmi események idején ugyanilyen átlagosan élte életét. Tovább…

Az ötödik napon		2006.09.23. 10:33
Hideg- meleg. Jó -rossz. Kergetőznek bennem az érzések. Tegnap, egész nap, egyfajta boldog lebegésben voltam, hogy milyen szép volt a csütörtök este, milyen felemelő, és milyen megható. Fogalmazgattam magamban a gondolataimat, hogy itt végre senki nem akart engem egy párt mellé állítani, itt megtapasztaltam milyen is az, ha közösen akarnak az emberek valamit. Tovább…

A negyedik napon		2006.09.22. 17:49
Jaj, tele van a lelkem, "tán még ki is szalad, szívemben is alig fér meg indulat..." (jó, tudom, nem pontos, de... de tele van a lelkem!) Tovább…

A Kossuth térről jelentem		2006.09.22. 07:20
Hétfőn még csak jelen lenni akartam. Éppen szülőértekezleten voltam, és gondolataimba merülve hazafelé tartottam, mikor Székesfehérvár főterén belebotlottam a tüntetésbe. Persze fogalmam sem volt arról, miért is van ez az egész. (Nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, ha valami fontos van, úgyis rám talál -gondoltam eddig magamban.) Tovább…

Tegnap		2006.09.19. 09:06
Jaj, milyen nehéz leírni a szavakat! Minden egyes leírt szó információ azoknak, akik NEM voltak ott. De én ott voltam, és TUDOM, hogy nem csőcselék gyülekezete volt! Tovább…

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk