Bizonyára nem vagyok egyedül, akinek elege van már abból, hogy folyton azt érzi: mindegy ki van az ország élén, az eredmény mindig ugyanaz: választás után mindig kiderül, hogy még nagyobb a baj, mint négy évvel ezelőtt.
Mert persze: belátom -valakinek kormányozni kell, de már nem hiszek igazán senkinek. Én csak annyit szerettem volna érezni, hogy azok, akik az ország sorsáról döntenek értünk teszik a dolgukat, és nemcsak használják a népet.

És végre, csütörtökön úgy éreztem, hogy nem kell szavaznom, csak ott kell lennem. és ha ott vagyok, akkor azt érzem, hogy mindenkihez tartozok. A téren nincs szegény és gazdag, a téren nincs orvos, és beosztott, a téren mindenki ugyanolyan, mint én.

"Legyen béke már! Legyen vége már!" - ismételgeti magában az ember, s közben pontosan tudni lehet, hogy éppen maga a béke az, ami felett most hajszálon lóg a pallos.
Békét akarunk, s most mégis harcba indulunk.
Harcot indítunk a hazugság szentté avatása ellen.
De vajon lehet-e hazugság nélkül élni?
A gyerek, aki csendben lapít a sorok között, mikor tudja, hogy ki törte be az ablakot, vajon éppen olyan bűnt követ el, mint az kormányfő, aki választások előtt ÁFÁ-t csökkent, tudván, hogy lassan már összeomlik az adóssághiánytól az ország?
Van hazugság, mely erénnyé válhat?
Ha valaki kenyeret lop, az éppen annyi, mintha valaki az emberek bizalmát lopja meg?

Sok a kérdés, és a válaszokat leginkább az ember lelke adja meg.
Morális kérdés, ha úgy tetszik.
Így hát ahány lélek, annyi felelet.

Otthon nincs kivel osztozni a lelkesedésemben, mert csak a gyerekeim jöttek el velem az előző napokban, és továbbra is úgy gondolom, aki nincs ott, az nem tudhatja, miről szól ez az egész.

Tegnap a férjem váratlanul bejelentette, hogy kijön velem a térre.
Még csak hét óra volt, kicsit izgultam, hét órakor milyen lesz a történelem, mert azt még én sem ismertem.
Nem voltak olyan sokan, mint kilenc óra után. Valaki egy vallásos verset szavalt, azt mondta nem lesz hosszú, de úgy tűnt soha nem ér véget.
Aztán jött egy fiatalember, aki büszkén mondta, hogy ezt a szöveget 2004-ben is felolvasta a Parlament előtt, de az aktualitása mit sem változott, úgyhogy felolvassa most is.
Már az első sorokban érezni lehetett, hogy bántó, amit mond. Durván sértett mindenkit, aki eddig részese volt a magyar politikának. Aztán valami lakóparkokról beszélt, meg Rót Manóról, úgyhogy a férjem közölte, hogy neki köszöni, ennyi elég volt, menjünk innen.
Olyan sebesen szedte a lábait, hogy alig bírtam utolérni, közben pedig úgy éreztem, hogy becsapott a világ.
Ez már megint nem az, ami csütörtökön volt.
Most még messzebb kerülünk egymástól, és még csak nem is hibáztathatom érte, de tíz perc alatt nem lehet ugyanazt látni, amit én naponta látok a téren órákat állva.
A kocsiig egy szót sem szóltunk egymáshoz.
- Ez egy közönséges zsidó ellenes beszéd volt - mondta rám sem nézve.- Tudom, hogy a legrosszabbkor jöttünk ki, tudom, hogy te nem ilyennek látod, de nekem ennyi elég volt.
Totál hülyének érzem magam.
Milyen keveset is tudok erről a kérdésről!
Fogalmam sem volt ki volt az a rót manó...Fogalmam sem volt róla, hogy az Árpád sávos zászló melyik történelmi korhoz köthető... Igaza van! Tudom, hogy igaza van! Ez gyalázat, hogy ilyen beszédek elhangozhatnak.
De én nem ezt láttam!

Összetartozás. Olyan szép lehetne. De most kivel tartozzak össze? Ezzel az alakkal, aki gyűlöletet szít?
Ezzel, akiben csak gyűlölet van?

Ha állunk szép csendben mire megyünk vele?
Lehet erőszak nélkül győzni?
A tévé székházában történtek is csak azt mutatták meg, hogy nagyobb figyelmet kapnak a kődobálók, mint a békésen tüntetők.
Aki békét akar otthon marad?
Ó, csak "legyen béke már, Legyen vége már!"
Inkább avassák szentté a hazugságot, csak "legyen vége már!"????

Mindenki a mai napra várt. Mindenki arra várt, hogy megmutassa a tömeg az erejét. Nem százan vagyunk, nem ezren...
Ma megmérettetik a magyar történelem.
Ma megmutatja magát a tömeg.
A tömeg, melynek döntő többsége békét akar, és olyan vezetőket, akik hitelesek, és akik a bizalommal élnek és nem visszaélnek.
De ott van a tömegben az erő is, amely csak az időre várt, hogy felszedhesse a kocka köveket.

És hogy mi lesz azután?
Csak találgatni lehet.
Diktatúra, összeomlás, megtisztulás.
Megtorlás, harag, gyűlölet...
Vagy majd jön valaki, aki eddig csak tévé előtt ülve nézte az eseményeket, eltakarítja a szemetet, és végre békét teremt.
Hiszen ez az, amire mindenki vágyik, hogy legyen béke már!