A tömeg akkora volt, hogy csak lassan tudtam átkeveredni a sorok között a túlsó oldalra, amerre az utam vitt. Döbbenten hallgattam a szónokokat.
- Jééé, hát ilyen is van? El lehet mondani, amit az ember gondol? Tényleg igaz, hogy szólásszabadság van?
Csak álltam, és figyeltem.
Mennyi ember! Döbbenet. Pedig a városkapu előtt, a főtértől száz méterre még sejteni sem lehetett, hogy itt tüntetnek.
- Tüntetnek? Ilyen lenne hát a tüntetés? Valahogy rossz érzésem támadt.
- Ez még csak most kezdődött -súgta az a belső hang, amit nem akartam figyelembe venni.
- Ilyen a történelem - zakatolt a szívem.-Csak úgy jön, és teleírja a lapokat, éppen úgy mint a szerelem. Várod, hívod, mégis váratlanul tűnik fel.
- Ilyen a sors. Előre meg van írva. Csak sétálgatsz az utcán, és megállít a pillanat. Megállít a történelem. Azt hiszed, te állsz meg, de akkor miért vagyunk ilyen sokan? Vagy már megint én tudok meg mindent utoljára?

Lázasan hívtam a gyerekeimet. El kell jönniük. Látniuk kell! Érezniük kell, amit én érzek. Én ehhez kicsi vagyok, én ezt nem tudom szavakban elmesélni. Ezt át kell élniük!
Persze nem vették fel a telefont.
Hazasiettem.
- Fehérváron tüntetés van, szeretném, ha eljönnétek velem.
A fiam természetesen "képben volt".
- Biztos Gyurcsán beszéde...
- Miféle beszéd?
- Állítólag azt kérdezte, ki fogja rendbe tenni ezt a qrva Magyarországot, meg ilyenek - közölte a szokásos nyugalmával.
- Én nem tudom, csak azt tudom, hogy tele van a tér, és ilyet még nem láttam.

Mire visszamentünk a tömeg nagy része feloszlott.
- Aki tud, menjen Pestre a Parlament elé! - hangzott el a felhívás.
- Megyünk? -néztem a gyerekeimre?
- Naná! - nézett rám a lányom.

Mikor Pesten kiszálltunk a kocsiból a rakparton, úgy jártam, mint Fehérváron.
- Lehet, hogy már itt is feloszlottak -szóltam csalódottan.
Tévedtem.Több ezer ember hallgatta az egymás utáni felszólalókat. A Kossuth tér tele volt, de a tömegben, a sorok között kényelmesen elfértünk. A rögtönzött emelvény elé mentünk.
Itt is úgy volt, mint Fehérváron. Aki szót kért, az kapott. Érezni lehetett, hogy a legtöbben nem készültek a beszédre, de valahogy előbb-utóbb mindenkit magával ragadott a hév.
- Aki itt van, az a legtöbbet teszi, amit megtehet. jelen van. Nem kell semmi mást tennetek, csak elég, hogy eljöttetek.

Hirtelen egy fiatalember elkapta a mikrofont.
- Most jövök a tévé székházától. Egy petíciót szerettünk volna benyújtani, de fogva tartottak bennünket. barátommal feldobtunk egy pénzérmét, és úgy döntöttük el, hogy melyikünk szökjön meg, hogy elmondjuk nektek.
- Menjünk a tévé elé! -kezdett skandálni egy kisebb tömeg.

- Azt hiszem, el kell mondanom, hogy a tüntetés az nem csak ilyen békés lehet - fordultam a gyerekeim elé. - Előfordulhat, hogy ütnek, és futni kell, vagy könnygáz gránátot vetnek be.
- Milyen az a könnygáz?- kérdezte a lányom.
- Fogalmam sincs, még csak filmekben láttam. De ha a tévé elé megyünk, valószínűleg megtudhatjuk.
- Maradjunk együtt emberek! - szólt egy fehér pulóveres férfi a mikrofonba. - Ne hagyjuk hogy provokáljanak bennünket! Ha a tévé elé megyünk, akkor felmorzsolják az erőinket. Ők éppen ezt akarják. Ismerem már jól ezt az egészet! Kérlek benneteket, ne menjünk sehova.
- Ti döntitek el! - vette át a szót a fiatalabb férfi. Megyünk, vagy maradunk, és akkor nem történik semmi.

- Mentsük meg! Mentsük meg -skandálta a tömeg.
- Nekünk csak egyetlen fegyverünk van: az összefogás. Kérlek, ne menjetek sehova -hangzott a felhívás.

- Na, mi lesz, anya? -nézett rám a fiam. - Menjünk vagy ne menjünk.
- Szerintem, ne menjünk. Itt vagyunk, és ez pontosan az, amivel egyet tudok érteni.
- Jó, hogy eljöttünk! -nézett rám csillogó szemmel a lányom. - Hú, most értem csak meg, milyen lehetett Petőfinek elszavalni a Nemzeti dalt. Eddig csak egy vers volt, amit meg kellett tanulni, de most egészen más! Hú, ilyen lehet a történelem. Amit tanulunk, az mind valami ilyesmi!
- Én is pont ezt gondoltam -mosolyogtam rá büszkén.

Éjfél körül hazaindulunk. Egy fiatalember két zsák zsemlével szeli át a teret előttünk.
- Kaphatok egy zsemlét? - lépett hozzá a lányom.
- Osszátok szét! -nyomta a kezébe a zsákot a fiú.

Na, klassz! Zsemlét oszthatunk! El fogok aludni a volánnál. Nekem tízkor ágyban a helyem...
- Zsemlét?
- Zsemlét?
- Jaj, de kedves! Maguk hozták?
- Nem, mi csak osztjuk... -feleljük zavartan.
Csupa hálás tekintet. Kattognak a fényképezőgépek.

A kocsiban a gyerekeimmel nem lehet bírni.
- Anya! Ez fantasztikus érzés! Úgy érzem, mintha tettem volna valami nagyon fontosat... Olyan jó, hogy eljöttünk.

Másnap a tévében egész nap a székház előtti képsorokat vetítik.
- Hú, jó, hogy nem mentünk el! - sóhajtok megkönnyebbülten. Vajon mutatják a Kossuth teret is?
Hiába várok, újra és újra csak a tévé székházában történteket ismétlik.
- Miért???? -dühöngök magamban. - Miért csak ezt mutatják? Mintha semmi másról nem szólna a tüntetés csak kődobálásról, és rongálásról. Dehát ez nem igaz! Segítség! Ez nem igaz!!!

Le szeretném írni, elmondani, de nem lehet. A legtöbb oldal elzárkózik az "aktuális politikai eséményektől"
De ez nem aktuálpolitika! Ez történelem. Hogy nem látják, akiknek ez a dolguk? Miért nem mutatják meg a békés tüntetőket?
hát, persze! Hír kell! Békésen tüntetni - nem hír. Törni kell, zúzni kell, hogy hír legyen?

Este megint a téren vagyunk.
Épp a Nemzeti dalt éneklik, mikor megérkezünk. Aztán az "Azért vannak a jóbarátok..."
Félelmetes ereje van a tömegnek. Csak állok és énekelek.
Mögöttem üvölteni kezd valaki.
- Rohadjatok meg hazug disznók!
Sör szagú a levegő.
- Menjünk odébb! - néz rám a lányom.
Odébb is sűrűbb a sor, és sokkal többen isznak, mint előző este.
- Ez lenne hát a forradalom? -szól szomorúan bennem a hang.
Sör és káromkodás?
- Mégis! Mit gondoltál? Áll majd több ezer ember tétlenül égre vetett tekintettel?
- Ki irányítja a tömeget?
Ki irányítja az eseményeket? - Hiszen jól tudod: senki.
Sosem akkor dőlnek el a dolgok, amikor eljön az idő. Akkor már csak beindul a gépezet, amit a hétköznapokból raktak össze.

- Akarjátok, hogy mi négyen legyünk a vezetőtök?
- Igeeen!
- Hadd halljam még egyszer!
- Igeeen!
Csak állok csendben.
Kik ezek?
Miért szavaznék igennel?
- Hiszen az előbb kérdezted, hogy ki irányítja a tömeget! - gúnyolódik a hang. - A tömegnek vezető kellett, hát megkapták. Azok lettek a vezetői, akik felvállalták ezt a szerepet. Ennyi.
- Ez nem olyan, mint tegnap volt -néz rám a lányom.
- Nem. Ez nem olyan. Ez most már olyan, amilyennek lennie kell.

Szétfoszlottak az illúziók. A kormányról is, a forradalomról is. Semmi sem olyan szép, mint amilyennek szeretnénk.
Forradalom.
Szabadság.
Szerelem.
Demokrácia.
Diktatúra.

Mit jelentenek ezek a szavak?
Vajon honnan van pénz gulyás levesre, sörre?
Vajon mi lesz, ha nemcsak a kormány bukik meg, hanem a rendszer is?
Megbukik a demokrácia?
Összeomlik a gazdaság?

Valószínűleg.
És akkor most mit tehetnék én?

Már beszélnek a békés tüntetőkről...
Most, miután a hétfői képsorokkal elhitették, hogy félni kell, és jobb otthon maradni, már beszámolnak arról is, hogy több ezren békésen tüntetnek országszerte...
Már mindenki tudja, hogy a világ döbbenten figyeli az eseményeket...
Már mindenki elhiszi, hogy EZ a történelem.

Én csak írni szeretnék.
Én csak tudni szeretném, hogy mi történik valójában.
És ehhez ott kell lennem.