Itthon persze kicsit kiélezett volt a hangulat.
- Veszélyes ma kimenni a térre -jegyezte meg a férjem nyugalmat színlelve.
- És akkor mi van? Itthon kellene maradjak, csak mert félek. Félelemből itthon maradni gyávaság. Te itthon maradhatsz, mert te nem hiszel ebben az egészben. De én öt napja erre a napra várok. Csak akkor leszek békében magammal, ha kimegyek.
- Mi a fenének kell hősködni! Ha fejbe vágnak egy gumibottal az fáj. Az nem romantikus! Az nem szép...
- Tudom. És félek. Igen, félek. De azt is tudom, hogy a gumibot utáni fájdalom elmúlik, de ha most gyávaságból itthon maradok, azt sose tudnám megemészteni.

Szóval, végül belátta, hogy felesleges győzködnie. Délután, mintha mi sem történne, elmentünk a hugomékhoz szülinapi partira. Beszélgettünk a mami műtétéről, az ajándékba kapott fényképezőgépről, a gyerekekről. A tüntetésről senki egy szót sem ejtett - az magánügy.
Vagy nem is tudom, mit gondoljak erről.
Mindenesetre már kezdem megszokni, hogy két féle ember van: aki volt már a téren, és azt éli át a napokban, amit én, és van aki nem volt még a téren, az pedig az éppen hivatalos álláspontot képviselve csak azért aggódik, hogy mibe fog ez kerülni, ha még sokáig cirkuszolnak az utcákon.

Tegnap, mikor a lányommal beszélgettem erről a "legyen béke már" dologról, azt mondta, hogy béke, az igazi béke az ember szívében kell legyen, és az ő szívében béke van, úgyhogy részéről ez így van rendben.
Mondanom sem kell: megint iszonyú büszke voltam rá, bár nem sok közöm van a nagy eszéhez.
Úgyhogy délután öt óra felé elhagytuk a birthday party színterét, és kimentünk a térre.
Alig, hogy beékelődtünk a sorok közé Szűrös Mátyás kapott szót. Mellette Pozsgay Imre, Tőkés László, és mások.
Egy pillanatra nem tudtam, mit gondoljak.
- Ezek itt?
- Már megint mi bajod? - szemtelenkedett velem cinikusan a szokásos hang. - Eddig az volt a bajod, hogy csupa ismeretlen irányít, tessék! Itt vannak az "ismerősök".
- Na, jó, na jó. De nem azt mondták, hogy rendszerváltást akarnak, meg tiszta lapot?
- Ó, tiszta lesz, ne izgulj! Tisztára mossa az idő.

- Isten hozott! -skandál a tömeg.
Szűrös Mátyás, aki 1989 október 23-án kikiáltotta a Parlamentben a Harmadik Magyar Köztársaságot, s ezzel a magyar kormány ideiglenes köztársasági elnöke lett. Mellesleg 1983 és 1989 a KB tikára. A párt reformkommunista szárányának képviselője Pozsgay Imrével és Németh Miklóssal... de erről ugyebár most jobb nem beszélni.
- És te? Te nem voltál kisdobos, meg úttörő, meg KISZ-tag? -vigyorog bennem a hang.
- Jaj, az más! Én közkatona voltam. Az nem volt tudatos... tudod, az csak olyan izé volt... belesimultam a történelembe.
- Aha! És miért gondolod, hogy ők nem? Ők is csak belesimultak a történelembe... Honnan tudod, mit jelentett akkor reformkommunistának lenni...
- Maradj már csendben! Nem tudok figyelni, ha folyton kérdéseket teszel fel.

- "Minden nemzetnek olyan kormánya van amit megérdemel. Ha valamilyen oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy müveletlen" -gróf Széchenyi István.
A tömeg éljenez.
- A történelmet nem tanítani kell, a történelemre nevelni kell egy nemzetet.

Mögöttem egy férfi áll.
- Én még ilyen gyönyörű épületet nem láttam a világon -mondja és a Parlamentre néz.
Tényleg gyönyörű. Igaza van.
Szebb helyet nem is lehet választani az álldogálásra. Este mégis velem jön a férjem. - Nincs semmi balhé -kérdi csalódottan. - Semmi. - Ááá, ez így olyan uncsi! - néz rám mosolyogva. - Nem mindegy? Ha balhé van az a baj, ha nincs balhé az a baj. - Tudod, azért büszke vagyok rád. Ha győznétek, akkor a magyarok bevonulnának a világtörténelembe. Ez lenne az első forradalom, amit az erkölcs nevében vívnak. - Köszönöm! - nézek rá hálása. - Olyan jó, hogy itt vagy.