- Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!
Panni türelmetlenül az órájára nézett. Már fél órája ott kellene lennie a Plaza bejáratánál, erre itt araszol, kocsiban ülve, a világ legnagyobb dugójában, Gábor telefonja valószínűleg lemerült, mert egyhuzamban csak az a hülye hang jelentkezik: „kérem ismételje meg a hívást később”. Jaj, mi lesz, ha nem várja meg?
- Nem! Az nem lehet! –biztatta magát hangosan. – Ismernie kell már annyira, hogy nekem mindig közbe jön valami.
Két hónapja leveleznek, és még nem találkoztak. Panni úgy érezte Gábor már mindent tud róla. Gábor épp a legjobbkor jött az életébe! Már nem hitt semmiben, a híres nagy szerelem, amire annyira várt, csak romokat hagyott maga után.
Meg is fogadta, hogy ő nem! Ő többet soha nem lesz szerelmes! Az egész csak holmi ostoba képzelgés, hogy a lelkek találkoznak! Ugyan már! Nincs más, csak kétségbeesett egymásba kapaszkodás.
- Gyerünk már, gyerünk! –mondta türelmetlenül az előtte álló sornak.
Ám Panni bármennyire is szeretett volna kétségbeesetten kapaszkodni valakibe, senki nem jött, aki Botit feledtetni tudta volna. Úgyhogy Panni beletörődött, élete végéig Boti után fog sírni, és ez így lesz szép. Ám akkor jött Gábor, és Panni megint érezte az örömöt a szívében.
- Tiszta bolond vagyok! Tiszta bolond –mosolygott magán elmélázva.
Hiába, no! Az ember szeretni jött a világra, és Panni végre újra érezte, hogy szeretni képes. Már el is képzelte, hogy Gábor meglátja, rögtön megfogja a kezét, és csak sétálnak céltalanul, összeszedegetik a szétdobált álmokat, és elmesélik egymásnak hol lakik a bánat. Aztán Gábor a tenyerébe csókol, Panni meg mosolyogva bezárja a tenyerét, és mikor kinyitja - hopp! Felrepül belőle egy madár az égre! Jaj, varázslat! Varázslat a szerelem.
- Hiszen még nem is láttam! – figyelmeztette magát. – És ha ez a nyomorult dugó ilyen tempóban halad nem is fogom.

Alig háromnegyed órás késéssel Panni megérkezett a Plaza bejáratához
Egy nem túl magas fiatalember ott toporgott egy könyvet szorongatva a kezében. Panni nagy levegőt vett. Mégis csak megvárta! Bár a képen kicsit másképp nézett ki, de sebaj! Aki levélben olyan kedves vele, az akár maga az ördög is lehet. És azért ez a fiú mégis csak szebb, mint az ördög! - biztatta magát.
- Gábor? –kérdezte félénken, a fiú elé állva.
- Igen, Gábor vagyok.
- Panni.
- Örülök. Merre megyünk –kérdezte zavartan a fiú.
- Nekem mindegy. Csak úgy. Bármerre.

Kínos csend következett. Panni lázasan törte a fejét, hogy a csudába bírja ki ezzel a fiúval egy óráig, ha ennyire semmiről nem tudnak beszélni.
- Bocs, de dugóba kerültem, és nem tudtalak felhívni. –mentegetőzött.
- Otthon hagytam a telefonomat, nem szoktam ilyenkor magammal hozni –felelte szárazon a fiú, és maga elé nézett.
- Na, persze, normális esetben az ember nem késik háromnegyed órát az első randevújáról –próbált tréfálkozni Panni.
- Nem számít, én is nemrég érkeztem –hárított a fiú.
Panni ettől kicsit dühös lett. Na, tessék! Ezért aggódott? Gábor is késik a randiról, és eszébe se jut felhívni őt! Jaj, az nem lehet, hogy akivel olyan jól megértették egymást levélben, azzal ilyen nehéz legyen beszélgetni!
- Nem vagy éhes? Esetleg beülhetnénk valahova. –fordult a fiú felé.
- Kösz, nem! De ha te igen, akkor van itt egy büfé, elkísérlek.
Mekkora sóher! –dühöngött magában Panni, és épp azt fontolgatta magában, hogy lelép, mikor megszólalt a telefonja.
- Helló! Gábor vagyok. Ne haragudj, lemerült a telefonom, és gondoltam, biztosan közbejött valami, úgyhogy nem vártalak tovább, hanem hazajöttem.
- Gábor? –értetlenkedett Panni. – Milyen Gábor?
- Tánczos Gábor. Tudod, akivel randit beszéltél meg.
- Bocs, de az nem lehet. Épp itt vagyok egy Gáborral.
- Akkor az egy másik Gábor, mert én az a Gábor vagyok, erről biztosíthatlak –nevetett a fiú a vonal végén.
Panni lefogta a telefon mikrofonját, és a mellette álló fiúhoz fordult.
- Bocs, de te kit vártál?
- Egy lányt a gyüliből. Azt mondták együtt megyünk téríteni. Barna, félhosszú haj… Nem te vagy? –kérdezte zavartan Gábor1.
Basszus! Ilyen nincs! –Panniból kitört a kacagás.
- Nem fogod elhinni! Itt van velem egy Gábor, aki hittérítő, és az is egy lányra várt, akit még sosem látott –szólt bele a telefonba.
- És? Bejött, vagy megvársz? –kérdezte az igazi Gábor.
- Megvárlak –sóhajtott Panni boldogan. -Bocs, de valami félreértés történt. –nézett zavartan az előtte álló fiúra.
- Igen rájöttem –felelte Gábor1 és már ki is nyitotta a bibliát a megfelelő helyen. – „Ezért kell neveteket tudjátok, mert a név te magad vagy!”
- Oké, oké! Ne haragudj, de nekem mennem kell!

Panni olyan megkönnyebbülten szökkent odébb, mint akinek épp most oldották le a kötelet a szárnyairól. Hát mégsem csapta be a szíve! Az ő Gábora nem lehet ilyen!
Tíz perc múlva megérkezett Gábor. Az igazi. Rámosolygott Pannira. Megfogta a kezét.
- Hová megyünk? – kérdezte mosolyogva.
- A világ végére és kiülünk a szélére…
- Lógatjuk lábunkat és hallgatjuk a fákat? –nevetett rá Gábor.
- Igeen! – bólintott Panni és elindultak, kéz a kézben, hogy összeszedegessék a szétdobált álmokat.