A téli félhomály csendben szökött a szobába
nem tudtam már, hogy lehet,
ónszín mosolya sietve töltötte be
a légüres teret.
A tükörhöz léptem,
belenéztem,
valaki a tükörhöz lépett,
belenézett,
ki vagyok én,
ki volt a másik,
nem értettem az
egészet.
Mostanában olyan egyedül vagy,
nézett rám szomorún az
ismeretlen valaki a tükörből
Nem, is tudom, válaszoltam,
hiányzik egy rész az egészből.
Gondolkodom mi lehet, gondolkodom
mivel tudom feledtetni.
Néztem az ismeretlenre, ő visszanézett.
Nem hiszed majd, bólogatott,
én értem az egészet.

Aztán az alak, csendben eltűnt a tükörben,
ettől sem lettem több, majd nevettem
és reméltem,
utoléri még a hangom.