vadalma
Saját írásaim
 
Néhány szóban
 
(Fél)kész regény
 
A Kis Rózsaszín
 
Padlás
 
Képekben elbeszélve
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Mert a zene, az kell!
 
Movie
 
Az üveghegyen túl
Az üveghegyen túl : Ébren álmodó -1.rész

Ébren álmodó -1.rész

szemilla  2005.11.03. 08:18

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Nagy szegénységben éltek a szüleik, ráadásul nem is voltak valami jó emberek, de a kisfiú mégis tiszta szívből szerette őket. Nem tudta másképp elképzelni az életet, csak úgy, ha szeret.

Az apja sokat ivott, hogy ne kelljen gondolnia a valóra, és ha a kisfiú az énekével zavarta, vagy épp furulyán játszott, hát belenyomta a tenyerébe a tüzes vasat. A kisfiú először jajgatott, ahogy sercegett a bőr, de aztán látta, hogy ilyenkor az apja szemében furcsa, gonosz tüzek égnek, mintha sárkánnyá változna. ezért aztán a kisfiú elhatározta, megküzd a sárkánnyal. és ha tüzet okádva a tenyerét égeti, majd összeszorítja a fogát, hogy a sárkány elgyengüljön.

Minden ilyen büntetés után, a kisfiú az erdőbe szaladt, hogy a patak hűs vize csillapítsa sebeit, s egy idő után, megszokta hogy ott is marad, s ott vígasztalja magát furulyszóval. Igazából nagyon magányos kisfiú volt, habár ezt csak mások gondolták róla. Mert ő az erdőben úgy érezte, barátokra talált. Figyelte a madarakat, hogyan raknak fészket, tavasszal a hóvirágokkal beszélgetett, nyáron a lombok közé bújva lett saját palotája, ősszel avarból készített magának selyem takarót. Közben pedig küzdött a sárkánnyal, és nagyon elégedett volt magával, mert érezte, hogy a sárkány ereje napról napra gyengül.

A kisfiú észre se vette, egy szép napon felnőtt. Ezt onnan tudta egészen pontosan, hogy az apja megfogta a piszkavasat, és közölte vele:

- Takarodj a házból, te büdös kölök, már felnőttél, ne szívd tovább a vérem, gondoskodj magadról!
A kisfiú nagyon elcsodálkozott, mert addig meg sem fordult a fejében, hogy egyszer nagyfiú is lehet, és a sárkány így vett véget a küzdelemnek, hogy elzavarja a háztól.
- Na most aztán mihez kezdjen? -töprengett magában. Kiment az erdőbe, leült egy fa alá és sirdogálni kezdett. És persze, ahogy az ilyenkor minden mesében lenni szokott, arra jött egy rőzsét gyűjtögető anyóka.
- Nincs egy szál cigid? - kérdezte.
- Sajnálom, de nem dohányzom.
- Ördög fattya! -morgott fogatlanul az anyóka- de valami neki is lehetett a szíve helyén, mert leült a fiú mellé, és így szólt.
- Hát neked meg mi bajod?
- Nincs semmi bajom - válaszolta a kisfiúból lett nagyfiú a szokásos kedvességével. - Csak a sárkány feladta a harcot, és most itt üldögélek a fa alatt.
- Bolond vagy te kölök! Bolond! De tudod mit! Adok neked egy jó tanácsot. Mosolyogj a világra, és akkor a világ is visszamosolyog rád. Akinek ilyen a mosolya, az megél belőle. Ne feledd! Mosolyogj!

Azzal az anyóka ahogy jött, eltűnt az erdőben. A fiú, meg még éldegélt egy darabig az erdőben, de ahogy jött a hideg tél, egyre inkább behúzódott a városba. Nem felejtette el, amit az anyóka tanácsolt neki: mosolygott mindenkire. És igaza lett az anyókának. Mindenkinek megesett a szíve mosolygós fiún. Adtak neki enni, sőt még vendégül is meghívta valaki mindig éjszakára. Mikor kérdezték, mi az a seb a kezén, ő mindig mosolyogva válaszolt:
- Megküzdöttem a sárkánnyal. - és hosszan mesélte, hogy okádott a sárkány tüzet, és a királylány mint hűsítette kezét az életadó vízzel.

Annyira igaznak tűnt, hogy az emberek már-már igaznak hitték a mesét. Tudod, mint a télapót. Azt is azért hiszi mindenki, mert akarja.
Na szóval a kisfiúból lett nagy fiú így élt egy darabig, de aztán, akik megszerették, segíteni akartak rajta, és jótanácsokkal látták el.
-Felnőttél! Menj el dolgozni! Gyűjts sok pénzt, vegyél házat, kocsit, nyaralót, nősülj meg, csinálj gyerekeket! Élj!
A kisfiú mivel nagyon szerette az embereket, szeretett volna örömet szerezni nekik azzal, hogy teljesíti a kívánságaikat. El is ment dolgozni, de ha szomorú volt, ott is elővette a furulyáját és furulyázni kezdett. Ilyenkor persze mindig rászóltak:
- Hé, Te! Itt nem lehet furulyázni! Ez minkahely! Dolgozz! Mire a fiú mindig barátságosan mosolygott egyet, abbahagyta a furulyázást, és megpróbált pénzt keresni.

Egy idő után azonban rájött. Neki csak az erdőben vannak barátai. Itt a városban is csupa kis sárkány lakik. Igaz, ezek nem olyan veszélyesek, ezek nem égetik a bőrt a tenyerén, de valahol máshol kezdték égetni. Olyan helyen, ahol nem is lehetett látni. A lelkét égették, és nem volt hűs forrás a sebeire.
- Ennek a kölyöknek agyára ment a jólét! - mondták! - örökké vigyorog, ahelyett, hogy dolgozna!
Egy szép téli napon aztán, a kisfiú nem bírta tovább a barátai nélkül. Visszament az erdőbe, bebújt a hó alá, betakarta magát a nagy fehér paplannal.

Egy hét múlva találtak rá a vadászok.
Arcán odafagyva ott volt a mosoly.

 
Irodalomóra helyett
 
Ahova érdemes benézni
 
Lazíts egy kicsit!
 
Kerekasztal
 
Irodalmi portálok
 
Barátaim oldala
 
Kuckó
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!