Eszter a mosdó felé tartott. Mégsem kellett volna eljönnie erre a jótékonysági bálra! Minden apróságon elsírja magát, pedig neki csak mosolyognia szabad hivatalosan. A férje a cég vezérigazgatója, úgy illik, hogy a felesége a sikert és a boldogságot prezentálja mellette. Még jó, hogy itt van ez a kis aranyselyemmel bevont szemüveg, ami mögé elrejtheti arcát; de így is folyton felismerik.
- Nahát, Eszter! De jól nézel ki! Láttam, Barna még mindig remek formában van!
- Nahát, Eszter! De jól nézel ki! A gyerekek jól vannak?
- Nahát, Eszter! Te évről-évre szebb vagy!
Mosolyra húzott szájjal biccentett, és továbbsietett. Legalább a mosdóig bírja ki!
Mikor végre magára zárta az ajtót, letette báli szemüvegét, lehúzta a ruhához tartozó hosszú aranykesztűt, megnyitotta a csapot, és elszántan fürdette arcát a hideg vízben. Megkapaszkodott a mosdó szélében, nagyot sóhajtott és belenézett a tükörbe. Gyűlölte magát, amiért képtelen elrejteni a fájdalmát. Ez már nem is ő. Mintha egy összegyűrt fényképről pillantott volna vissza valaki a tükörből.

- Kérsz gesztenyét?
(Még csak két hónapja!)
- Még sosem ettem gesztenyét.
(Pontosan emlékszik a kövér gesztenyeárus mosolyára.)
- Tényleg? Még soha? Ó, milyen megtisztelő! Velem veszíted el gesztenye-szüzességed. Egy nagy adag sült gesztenyét a hölgynek!
(A közelben vursli szólt, egy angyalnak öltözött férfi állt a téren, mindenki karácsonyra készülődött.)
- Nem kell érte fizetni! A szerelmeseknek ma ajándékba adjuk.
(Jól emlékszik Gábor arcára. Előbb elkerekítette a szemét, az árusra nézett, majd fülig érő vigyorral átkarolta Eszter vállát, és a fülébe súgta: "Látod, ránk van írva, hogy szerelmesek vagyunk. Szeret bennünket a világ!")

- Szeret bennünket a világ!
- Szeret bennünket a világ!
Eszter fülére tapasztotta kezét, és öntudatlanul felkiáltott:
- Neeeeem! Neeeem! Hazugság volt az egész...
Elemi erővel tört ki belőle a zokogás, mintha csak az alkalmas pillanatot várta volna, hogy rongyként csavarja ki testéből az emlékeket. Nem akart többé küzdeni, felőrölte minden erejét, hogy tartsa magát.
- Meg akarok halni! Meg akarok halni! - ismételte a mosdó alá kuporodva.

- Nocsak, nocsak! Megint egy klasszikus! - a férfi hangja egyszerre volt megvető és cinikus.
Eszter ijedten törölgette arcát. Az lehetetlen, hogy őt valaki ilyen állapotban kilesse! Hiszen magára zárta az ajtót! Egészen biztos, hogy magára zárta.
Nem mert a fekete ruhás férfira nézni. Rendbe kell hoznia magát! De hiszen határozottan emlékszik, hogy elfordította a kulcsot a zárban.
Az ajtóhoz lépett. Zárva volt.
- Hogy került ide? - kérdezte a fekete köpenyestől.
- Hívtál - válaszolta a férfi bizalmasan.
Eszter még mindig nem értett semmit.
- Én bejöttem ide, és bezártam az ajtót...
- Ugyanmár, Kedvesem! Ezek lényegtelen dolgok, ha valaki épp meg akar halni.
Eszter most már olyan éber volt, mintha meztelenül hóban fürdették volna.
- Ki maga?
- Ejnye, ejnye! Micsoda kemény hang. Hát illik így beszélni egy igazi megmentővel?
- Vegye le az álarcát! Látni akarom kivel van dolgom.
A férfi a szemüvegéhez nyúlt, de aztán meggondolta magát.
- Mi ez a bizalmatlanság? Meg akarsz halni, én pedig segítek neked. Csak egy mozdulat és nincs tovább.
A köpeny alól egy szemvillanás alatt előrántotta kardját, majd az ablakra mutatott vele, mire az szélesre tárult, utat engedve a beáramló jeges levegőnek. A férfi felpattant az ablakpárkányra, kezét biztatóan Eszter felé nyújtotta.
- Gyere, Kedves! Hiszen ezt akartad! Megszabadulni a fájdalomtól.
Eszter most már látta, hogy ennek fele sem tréfa, de képtelen volt gondolkodni.
- Gyere velem! Elviszlek oda, ahol többé senki nem bánthat, nem csaphat be. Ezt a földi életet nem neked találták ki!

("Szeret bennünket a világ! -visszhangzott Eszter fejében.
- "Visszavett tőlem mindent, mikor elhagyott" -tiltakozott a másik énje.)
- Már megkaptál mindent az élettől, Kedves! Miért maradnál tovább?
A fekete ruhás férfi most olyan gyengéden nézett Eszterre, mintha értené a fájdalmát. Az igazi szabadító, aki elrepít egy másik világba, ahol nincs több fájdalom.

("Sose kérdezd meg, hogy igaz volt-e, ha most igaznak hiszed!")
Gábor hangja bátorítólag körbelengte.
Néhány másodperc alatt kristálytisztán megértett mindent.
Sosem képzelte el a szerelmet, és most hogy megismerte, már nem tudja elképzelni másként, pedig az igazi szerelem az elképzelhetetlen. Azt ajándékba kapjuk, mint a sült gesztenyét. Ismeretlen az íze, míg bele nem harapsz. Sosem lehet tudni, hol vár ránk az ajándék, de sosem kaphatjuk meg, ha...
- Maradnék - szólt szelíden. - Igazán kedves öntől, hogy a segítségemre sietett, de még maradnék.
A fekete ruhás férfi megrántotta a vállát, majd ahogy jött, eltűnt az éjszaka sötétjébe.
Eszter bezárta az ablakot, eltüntette az arcáról a fájdalom nyomait, és emelt fővel visszatért a bál forgatagába.