A múlt szilánkjait óvatosan felszedegette a földről, majd belerakta egy dobozba. Leguggolt, tenyerével óvatosan körbetapogatózott. Nem szeretette volna, ha egyetlen szilánk is a földön marad. Lezárta a dobozt, átkötötte piros selyemszalaggal, majd magához ölelte, és a legfelső polcra helyezte.

Becsukta a szemét, és látta a férfit. A férfit, aki dermedten fekszik az ágyon, mellette a felesége, aki boldogan árasztja magából a hideget.
- Rossz lehet hidegben élni! – futott át a nő fején a gondolat, majd mielőtt kilépett volna belőle, visszafordult, és befészkelte magát a szívébe.
A nő a dobozra pillantott, aztán rámosolygott az életére.
- Hiszen mindig van, aki szeretetre vágyik!
Lezuhanyozott, kiválasztott egy vidám ruhadarabot, s mikor a tükörbe nézett, a tükör elégedetten felsóhajtott.
- Végre!
Elindult a férfi felé.
Nem látta, mikor a férfi letörte a kabátja alól kilógó jégcsapokat.
Nem látta a férfi arcán a fájdalmat, mikor az ajtóból visszapillantva észrevette, hogy a kandallóban kialudt a tűz.
Csak elindult a férfi felé, mert fájt a szívében a gondolat, ami befészkelte magát.

Az utcán még kabátban jártak az emberek, de ahogy elhaladtak a nő mellett, levették magukról a kabátot, majd hitetlenkedve a nő után fordultak, és mosolyogva megcsóválták a fejüket.
- Nahát! – mondták maguknak, és ezen jót nevettek.

Ahogy a nő a térre ért, lelassult az idő. A templomóra visszafelé cammogott, a percek egyre hosszabban folytak le a torony tetejéről. Az emberek visszavették a kabátjukat, és egyre komorabbak lettek.
A nő elbizonytalanodott: talán tévedett. Nincs semmilyen férfi, és nincs semmilyen szeretet.
Már épp el akart menni, mikor a vállát megkopogtatta valaki.
A férfi volt.
A nő gondolkodás nélkül megfordult és megcsókolta.
Az emberek zavartan megálltak. Levették a kabátjukat és csóválták a fejüket.
- Ez nem helyes! – majd az arcukat a nap felé tartották, és hagyták, hogy átjárja őket is a meleg.
A férfi is a levette a kabátját. Fájni kezdett a meleg. Megszokta már a hideget.
- Furcsa ez a nő – gondolta magában. – És furcsa a meleg.
Az emberek továbbra is mozdulatlanul álltak, lehunyt szemmel arcukat a nap felé tartva élvezték a pillanatot. A férfi és a nő zavarba jött.
Túl sokan vannak.

A nő fázni kezdett.
- Meleget akarok –nézett kétségbeesetten a férfira.
- Furcsa ez a nő – gondolta a férfi, de mosolyogva elvitte egy szállodába. – Itt meleg van – mondta szótlanul.
A nő szemében tűz gyúlt. A kandalló tüze.
A kandalló tüze is kialudt...
Mint egy vaku, úgy villant fel a mondat a férfi szeme előtt.
A férfi fázni kezdett. A jégcsapok egyre gyorsabban borították be a testét.
A kandalló tüze is kialudt!
A gondolat megfojtotta a szerelmet.

A nő becsukta szemét. Szégyellte benne a tüzet.
A férfi lehajtotta a fejét. Szégyellte testén a jeget.
Mikor kiléptek a szállodából az emberek megvetően csóválták a fejüket.
- Nem helyes! Ez nem helyes!
Mikor a férfi hazaért, lefeküdt a helyére.
Mellette a felesége boldogan ontotta magából a hideget.
- Rossz ez a hideg! –gondolta szomorúan, majd a kandallóra nézett. A tűz már rég nem égett benne.
Furcsa dolog a meleg!
Lehunyta szemét, látta a nőt, ahogy hazamegy, leül a székre és darabokra hull.
- Furcsa ez a nő! – sóhajtott, és észre sem vette, ahogy a könnyei megolvasztottak arcán a jeget.