és elmesélte, az utolsó napot, amikor a bátyjával találkozott... az utolsó alkalmat, mielőtt felakasztotta volna magát... én persze azt hittem, biztosan nagyon szerették egymást, mert egy Vihánckáról el sem tudom képzelni, hogy ne szeresse a bátyját, de mondta, hogy akkoriban soha nem beszéltek egymással... mert "apunk, meg anyunk"... Viháncka csak így hívja a szüleit... szóval apunk meg anyunk folyton veszekedtek, és Viháncka az anyunk mellé állt a tesója meg az apunk mellé... szóval amiért apunk meg anyunk összevesztek, ezért Viháncka sem beszélt a tesójával.

és persze azon az utolsó hülye napon, mikor Viháncka mondhatott volna valamit a tesójának, duzzogva belevetette magát a történelem rejtelmeibe. akkor Viháncka már nem is lakott anyunknál, mert kibírhatatlan volt a helyzet, hanem keresztanyumnál volt... és amikor a tesója megunta, hogy Viháncka nem törődik vele, akkor csak ennyit mondott:
- na csá!
mire Viháncka így felelt:
- helló.
és most, hogy már tudja, hogy ezek voltak az utolsó szavai... most már minden hiába, nem mondhatja meg a bátyjának, hogy mennyire szerette... de azóta Viháncka soha nem mulasztja el, hogy elmondja annak, akit szeret, hogy szereti.... mert persze mindig azt hisszük, hogy nem ez az utolsó pillanat, és majd egyszer rendbe jönnek a dolgok, vagy sem... de fontosabb dolog haragudni, mint elmondani, hogy szeretlek... de Viháncka már tudja, hogy ez nem igaz.
az utolsó pillanat mindig akkor jön, mikor nem is számítasz rá, és utána már hiába.