Géza különben Róza mama szomszédja volt. Mogorva agglegény, aki nem szerette, ha Gézának szólítják. Jobban örült a „Tanár Úr, kérem” -nek, de ma már kihalt az emberekből a tisztelet, állapította meg keserűen. Nincs becsülete ma már semminek, különösen nincs az ilyen rosszul fizetett közalkalmazottaknak! Ő is inkább vízvezeték szerelő lett volna, mint az apja. Akkor nem kellene nyomorognia ilyen gyalázatosan kevés pénzből! De ejh! Elmúltak már azok az idők, hogy változtathatna az életén!

Egy nap, mikor Róza mama épp a pincében beszélgetett a törpével, váratlanul beállított hozzá Lillácska. Lillácska Róza mama kedvenc unokája volt. 19 éves, gyönyörű, hosszú szőke haja volt, sötét barna szemeiben mintha valami ősi tűz lobogott volna.
- Szia, Nagyikám! Csak beugrottam, este találkozok Robival. Nahát! Még meg van a törpe? Azt hittem kidobtad.
- Tudod, nem volt szívem hozzá. Nagyapád mindig úgy szerette. Azt mondta, lelke van –simogatta meg Róza mama a törpe hátát.
- Akkor mért nem hagytad a rózsák között?
- Tudod, Géza bácsi…
- Mit mondott Géza bácsi?
- Hogy eltüntethetném már ezt a giccsparádét.
- És ezért hoztad le a pincébe? Mit számít, ki mit gondol! –tette csípőre a kezét Lillácska. – Csak nem azt akarod mondani, hogy Géza bácsi diktál ebben a házban is!
- Nem dehogy. Csak tudod, van neki elég baja. Egyedül él, meg aztán folyton olyan szomorú.
- Na, hiszen! Nem szeret az senkit, attól olyan szomorú. Az még a naplementét is giccsesnek találja. Vidd csak ki a kertedbe, ha úgy szeretnéd. A világ mindenkinek olyan, amilyennek látni szeretné!

Róza mama este, mikor a Tanár Úr már mélyen aludt kivitte a kertbe a törpét. Az utcáról épp rávilágított a lámpa. A törpe pedig, mintha elmosolyodott volna.
Másnap aztán Géza, mikor iskolába indult, nem akart hinni a szemének.
- Róza! Róza! – kiáltott át a kerítésen. – Csak nem visszaraktad ezt a giccsparádét a kertedbe?
- Visszaraktam – válaszolt csendesen Róza mama.- Idetartozik.
- Vénségedre elment neked is az eszed! –legyintett sokat mondóan a Tanár Úr, és magára hagyta Róza mamát.
- Az élet olyan, amilyennek látni akarjuk – ismételte Lillácska szavait magában Róza mama.
És ekkor a törpe Géza háta mögött fityiszt mutatott.
Róza mama pedig kacagni kezdett, és csak kacagott, kacagott, hogy még az is jókedvre derült tőle, aki hallotta.