A nő nehezen szánta rá magát a biztosításkötésre. Mindig úgy gondolta, mihelyt aláírja a szerződést, abban a pillanatban magához vonzza a bajt. A férfi azonban kitartóan ostromolta, s végül egy kávéházba invitálta egy utolsó beszélgetésre. Már biztosan tudta, hogy újabb biztosítást kötött. A győzelem tudata teljesen megmámorította. Mielőtt a tárgyra tért volna, közelebb hajolt a nőhöz, és suttogni kezdett:
- Ó, drágám, csak hűtlen ne legyen soha! -mondta bizalmasan az öreg úr, mintha valami nagy titkot árult volna el az élet örök törvényeiből, amire csak az idő döbbent rá, na meg a bölcsesség, ami majdnem ugyanaz, majd a nő kezére tette a kezét és mélyen a szemébe nézett.

A nő zavarba jött. Ennyire látszódna rajta? Talán a homlokára van írva az a kis boldogság, ami most oly váratlanul az ölébe hullott?

- Tudja, kedvesem, én már sok mindent megértem. Nem mondom, nekem is volt egy-két kalandom, de ugyebár a férfi ember másképp működik. Egy két kalandtól csak a kanálcsörgés lesz kevesebb -majd sokat mondóan megszorította a nő kezét.

A nő határozottan kezdte kellemetlenül érezni magát. Kiszabadította a kezét a szorításból, és a táskájába kapaszkodott, mintha legalábbis az valamiféle menedéket nyújthatna az ilyen nehéz pillanatokban. majd az ölébe rakta, és úgy fogta, mintha soha nem akarná elengedni.

- Tudja, kedves, maga igazán nagyon csinos! Bizonyára sokan udvarolnak magácskának! De hallgasson rám! A hűség a legfontosabb egy házasságban. Az a nő, aki megcsalja a férjét, az az egész otthonát árulja el! -folytatta egyre dörgedelmesebb hangon az öreg úr, és magasra emelte az mutató ujját, mintha legalábbis a szószéken állna.

Tulajdonképpen miért kell ezt nekem végig hallgatnom? -feszengett a nő, és lesütötte a szemét. -Hiszen én csak egy biztosítást szerettem volna megkötni ezzel a férfival. Milyen jogon osztogat tanácsokat, mikor ő maga is megcsalta a feleségét?

A férfit azonban egyre inkább elragadta hév. A kávéházban már mindenki felé fordult, s úgy hallgatták, mintha az utolsó ítéletet mondaná:
- Csak a kéj, csak a vágy! Ennyi a szerelem! Ezért árulják el egymást az emberek! Ó micsoda balgaság azt hinni, hogy van kivétel, és a szerelem az valami soha nem múló varázslat! A szerelem elmúlik! Csak a kísértés örök! Álljatok ellen a kísértésnek...

A nő hirtelen felállt az asztaltól, és köszönés nélkül kirohant a kávéházból. Úgy érezte megfullad, ha tovább marad. A hideg arcába vágott, de egész teste lázasan égett. Tudta, hogy nincs igaza annak az öreg úrnak! Tudta, hogy igenis vannak szerelmek, amik végig kísérnek egy életen át, akkor is, ha véget érnek. Tudta, hogy az a szerelem, ami most benne lüktet, az nemcsak vágy és kéj, hanem valami egészen más, ami mégis az egész testét afelé a másik felé hajtja, aki most maga a bűn, és aki általa lesz bűnössé. Üvölteni szeretett volna. Tiltakozni mindenfajta általánosítás ellen. De csak kigombolta kabátját, hagyta hogy a hideg a bőre alá kússzon, és lehajtott fejjel, mintha csak egy éjszakai ölelésből származó magzatot hordozna a testében, magához ölelte a szerelmet.