A könyv főszereplője Henderson, egy 55 éves pasi, aki amúgy baromi jól is élhetne a második feleségével, ha nem dübörögne benne folyton a hang, hogy AKAROM...
Elhatározza a végére jár, ugyan mi a csudát akarhat még 55 évesen, hiszen mindene megvan, csak az a valami, amiről maga sem tudja, hogy mi, az nem hagyja nyugodni.

Mikor a barátja Afrikába megy filmet forgatni, elhatározza, hogy vele tart. De a hang tovább dübörög: AKAROM.
És akkor hirtelen úgy dönt, hogy Romilajuval felfedezi Afrikát, és egyben önmagát. Különböző törzseknél próbál szerencsét, de mindenhol balul sül el Henderson világmegváltó igyekezete. Végül aztán oroszlánná kell válnia, négykézláb üvöltenie, mire rájön, csak önmagát mentheti meg.

Nagyon szórakoztató olvasmány, különösen így harminc után. Látni, hogy soha sincs késő elindulni, hogy magunkra találjunk.

Ízelítő a könyvből.

*

Horkó király a jóról és a rosszról:

Azt mondják, hogy a rossz mutatósabb, több benne a lendület, a virtus, jobban csiklandozza a szellemet, mint a jó. Á! Szerintem tévedés. Talán az átlag jóra igaz lehet.
Ó az a sok-sok derék emberke! Szegénykék. A szívük azt diktálja, hogy legyenek jók, és ők igyekeznek is. De milyen esetlenül!
Tiszta számtan náluk az egész.
"Azt az izét ugyan nem csináltam meg, amit kellett volna, de azt az izét legalább megcsináltam, amit nem kellett volna"
Ebből persze nem lesz élet sohasem. Pfuj, de piszok dolog ez a könyvelgetés! Én homlokegyenest az ellenkezőt vallom: hogy a jó sem nem verejtékes, sem nem véres. Ha elég magasrendű és nagyvonalú, akkor mindennél többet ér. És többet is mutat, bizony, Mr Henderson. Lendület támad a nyomában, nem összeütközés, mert az összecsapásban csak elbukik az ember: aki kardot fog, kard által vész el. Az ostoba szív ostoba jót sugall, érdektelent.
Ahol a legény mást nem tud, csak kiállni a gátra, a csatasorba, ott valószínűleg meg is találják majd, holtan, a nagy erőfeszítés, de sajnos, csak üres erőlködés bizonyítékaként...