Poros szelek nyomán járok,
A Nap, s a Hold csak társaim,
Lábad nyomára vadászok,
Utólérnek a karmaim!

Erdő mélyén dalolsz éppen,
S körülvesznek a vadak,
Karom elől el nem szökhetsz,
Ma utólér az alkonyat!

Tónak szélén lejted táncod,
S nem rejted el kebleid,
A természet az otthonod,
Ő rejti majd hamvaid!

Egy fa mögül előlépek,
Megefeszítem az íjamat,
Szemed előtt pergő képek,
S a tó csendben befogad.

Tábort bontok, tovább állok,
Nyomomban semmit nem találsz,
Mennem kell mert űz a létem,
Átkozott: Boszorkányvadász!