Már nem is tudom, hogyan kezdődött a barátságunk.

Igazából alig beszélünk egymással. Láthatatlan kötelék fűz össze minket.
Néha ír egy verset, én hozzászólok, hogy hú de jó... és épp azt hinném, már el is felejtett, mikor rólam ír verset.
És érzem ismer. Talán jobban, mint én magamat.

További írásai a fullextra.com oldalon találhatóak.

Köszönöm, Csilla!