- egy visszatérő rögeszméhez -

bár ezer éve futok, előled
nincsen hová mennem:
egy morzsányi pontban ott élsz bennem.
(pofátlanul, hogy úgy mondjam.)
nem hagysz aludni, fürödni, enni
vagy csak a sarki boltba lemenni,
anélkül, hogy ne tudnám, figyelsz.
és ha éppen túl vidám vagyok
túl szomorú, fáradt
hirtelen előbújsz,
parányi mécses-láng erdőtüzet gyújtasz,
megkeseríted, édesíted
tekergő életem vonalát.
sőt még a könnyeimet is te sózod meg
néha azt hiszem.
mondanám, hogy nincs jogod hozzá,
hogy felejtsd már el, hogy létezem, hagyj békén…
de mit érne?
nem tagadhatok.
(nem szeretlek én… csak beléd fulladok.)
és ha tudnád is, mit művelsz velem,
kellenék neked ilyen fél-szerelmesen?