A konferencia ut�n Szigligeti M�rton r�gt�n kocsiba �lt. Rendezni szerette volna a gondolatait, �s erre az �ll�fogad�s a legkev�sb� sem volt alkalmas.
Egy pillanatra az is esz�be jutott, hogy beugrik Szabin�hoz, de akkor �lesen nyilallt bele a f�jdalom: Nem! T�bb� m�r nem mehet a l�nyhoz, hi�ba is �rezte m�r otthon mag�t abban a kis alb�rleti szob�ban. Az � otthona Bud�n van, Zsuzs�val �s a gyerekekkel berendezve. Igen, Szigligeti M�rton �gy �rezte, az otthona legfontosabb darabjai a feles�ge, �s a gyerekei. Azok n�lk�l az eg�sz sz�m�ra mit sem �rt.
- Micsoda bolonds�g! Mi�rt �rzem �gy, hogy Szabin�val egy�tt az otthonomat is elvesz�tettem? Hiszen az nem az �n otthonom volt! Ahogy Szabina sem volt soha az eny�m.
(Szigligeti d�h�sen vitatkozott mag�val)
Ez nem igaz. Szabina volt az egyetlen n� az �letemben, aki igaz�n az eny�m volt. Az eny�m volt, mert nekem adta mag�t. „Aj�nd�k vagy” –mondta.

M�rton fej�ben a sz� �gy kattogott, mint vonat a vonats�neken. A-j�n-d�k. A-j�n-d�k.
Most �rtette meg igaz�n, mit jelent aj�nd�knak lenni. Kapott az �lett�l valamit, amire m�g titokban sem mert v�gyni, mert t�ls�gosan sz�p, t�ls�gosan el�rhetetlen volt sz�m�ra. E n�lk�l az �lete m�gsem lett volna teljes.
Esz�be jutott az a kar�csony, mikor gyerekkor�ban megkapta azt a mozdonyt, amit nem engedhettek volna meg maguknak a sz�lei, m�gis megvett�k neki. �s mikor kibontotta a piros szalaggal �tk�t�tt dobozt, nem is az �r�m�t �rezte legink�bb, hanem a nyugalmat, hogy most m�r mindene megvan, amire igaz�n sz�ks�ge van. Igen! Szabina is ilyen aj�nd�k volt. Szabin�val mindent megkapott az �lett�l, amire igaz�n sz�ks�ge van.

M�r G�d�ll�n�l j�rt, mindj�rt haza�r. Besz�lnie kell a l�nnyal.
- Szia – mondta gy�moltalanul. – F�l �ra m�lva otthon vagyok, �s rettenetesen f�lek. F�lek elk�pzelni n�lk�led az �letemet.
- Ne f�lj! –Szabina hangja most olyan hat�rozottan csengett, hogy M�rton m�g a l�legzet�t is visszatartotta. – Mi megmaradunk egym�snak, �s biztos vagyok benne, hogy a legjobb dolog t�rt�nik vel�nk, ahogy eddig is a legjobb dolog volt, ami csak t�rt�nhetett.
- Soha nem lehetek el�g h�l�s a sorsomnak, hogy megismertelek.
- Akkor h�t, fel a fejjel! –biztatta Szabina vid�man.

Kilenc �ra volt, mire haza�rt. A gyerekek a t�v� el�tt �ltek, Zsuzsa m�r lefek�dt.
- Apa! Ugrott nyak�ba Fl�ra. M�r haza is j�tt�l? Anya azt mondta, �jf�l el�tt biztosan nem �rsz haza.
- L�tod, m�gis itt vagyok. Rep�ltem, mint a sz�l!
- Norbi megr�gott az �vod�ban – panaszkodott L�ci.
- �s te hagytad? – kapta �lbe a fi�t.
- Nem. Gyomorsz�jon v�gtam.
- Helyes –simogatta meg a gyerek fej�t szeretettel M�rton.
- Igen, de az �v� n�ni engem �ll�tott ki. Norbit �szre sem vette – n�zett apj�ra L�ci.
- De rem�lem nem �rulkodt�l!
- Nem – h�zta ki mag�t a fi�.
- Akkor minden rendben! Na fut�s az �gyba, mindj�rt megyek �s mes�lek neked.

Benyitott a h�l�szob�ba. Zsuzsa m�r h�l�ingben aludt. Mell�b�jt
. - Ruh�st�l akarsz lefek�dni? –morgol�dott f�l�lomban az asszony
- Nem, dehogy is, csak azt hittem megv�rsz.
- F�radt vagyok, k�rlek hagyj aludni.
- H�t, persze! J� �jt – �s M�rton egy nagy puszit nyomott Zsuzsa arc�ra.
Kiment a f�rd�szob�ba, belekapaszkodott a mosd� sz�l�be.
- Szeretnem kell! �t kell szeretnem. Most majd t�r�d�k vele, most majd �t simogatom, �s minden rendbe lesz. Minden rendbe lesz –hajtotta le a fej�t, �s �rezte ahogy j�l es�en mossa az arc�t a szem�b�l foly� melegs�g.
- Apa mes�lsz nekem? –hallotta L�ci t�relmetlen hangj�t a f�rd�szoba ajtaja el�tt.
- Persze. Megyek m�r – szedte �ssze mag�t M�rton.

Lefektette a gyerekeket, lezuhanyzott, majd Zsuzsa mell� b�jt. Hosszan figyelte a n� arc�t, mintha most l�tn� el�sz�r.
- Mennyire nem ismerj�k egym�st! –n�zett r� szomor�an. Szerette volna ha fel�bred. Szeretett volna most az �lel�s�be menek�lni. Fek�dt Zsuzsa mellett, a h�rom gyerek a szomsz�d szob�kban, �s M�rton m�gis olyan �rv�nak �rezte mag�t, mint akinek senkije sincs a vil�gon.

Reggel, mire fel�bredt, Zsuzsa m�r �pp indult.
- Bocs, de rohannom kell –szaladt vissza, �s egy k�nny� puszit nyomott a f�rfi arc�ra.
- Menj csak, a gyerekeket majd elviszem.
Szerencs�re csak d�lre kellett bemennie az egyetemre, �gy miut�n Fl�r�t, �s Bal�zst elvitte az iskol�ba, L�cit beadta az �vod�ba, m�g volt ideje, hogy hazamenjen, �s �tfussa az el�ad�s anyag�t. A gondolatai azonban �r�kk� Szabina k�r�l forogtak. �, aki a gondolatok szerelmes�nek vallotta mag�t, most legsz�vesebben leszokott volna a gondolkod�sr�l. �gy �rezte kett�hasad a tudata �s a sz�ve k�zti viadalban.
- Mi�rt nem tudom Zsuzs�t �gy szeretni, ahogyan Szabin�t? Hiszen Zsuzs�hoz k�t minden. Igen. Ez egy gonosz �gi tr�fa. Megengedt�k neki az istenek, hogy megismerje az igazi szerelmet, de azt nem engedik meg, hogy egy �leten �t szeresse a l�nyt. M�rton tudta, hogy abban a pillanatban, hogy elhagyn� a csal�dj�t egy sz�l b�r�nddel, �r�k boldogtalans�gra lenne k�rhoztatva.
- Szerelem? –g�nyol�dott mag�val. – Ugyan ki tudn� megmondani mi a szerelem?
�s hirtelen r�d�bbent, hogy � tudja.
- Milyen furcsa dolog is a bizonyoss�g – t�prengett mag�ban. –Nem gondolsz r�la semmit, de egyszer csak ott van el�tted, �s tudod, hogy igen ez az. Nem tudod, vannak-e �rl�nyek, de ha tal�lkozol vele, biztosan tudod, hogy igen, vannak. �n nem tudtam, milyen a szerelem, de tal�lkoztam vele, �s most m�r biztosan tudom, hogy ilyen.
�rul�nak �rezte mag�t, ami�rt a k�rd�s egy�ltal�n megfogalmaz�dott a fej�ben. Megadatott neki a bizonyoss�g, megadatott a megismer�s, �s most gy�v�n megk�rd�jelezi a szerelmet.
Szerette Zsuzs�t, de �szrev�tlen�l n�tt benne a mag�ny mellette. M�r �pp elhitte, hogy a mag�ny hozz�tartozik, ak�rcsak Zsuzsa, mikor j�tt Szabina, �s mindent feloldott benne.
Szigligeti M�rton hinni kezdett a g�r�g�knek, hogy vannak istenek, �s kett� szakadt lelkek, amelyek bolyonganak, m�g egym�sra nem tal�lnak. � most megtal�lta a m�sik fel�t, de hi�ba.
A kocsiban megsz�lalt a telefon. Szabina volt az.
- J�l vagy?
- Persze –hangzott a v�lsz, de M�rton hangja tele volt szomor�s�ggal �s f�jdalommal.
- Jaj, ne l�gy m�r szomor�! Ha szomor� vagy, akkor mindig azt �rzem, hogy �t kell �leljelek.
- Ha valami igaz dolog v�get �r, akkor j�r egy kis szomor�s�g – s�hajtotta a f�rfi.
- J�, akkor most �n vigasztallak t�ged! – Szabina hangja csengett az elsz�nts�gt�l. – Tudom, hogy soha semmi nem t�r�lhet ki bel�lem. �s tudom, hogy fogok m�g szeretni, de �gy soha! De azt akarom, hogy ami vel�nk t�rt�nt az er�t adjon neked, �s ne f�jdalmat.
- Tudod… -M�rton hangja elcsuklott – Mindig azt hittem, hogy jobban m�r nem lehet szeretni. �s most…
- �n is �pp erre gondoltam reggel – felelte csendesen Szabina, �s hirtelen megszak�totta a vonalat.