Lassan elmúltak a csendes esti órák,
magam vagyok, kontúrok, és formák
összebújtak kéklő feketében,
villám játszik a csillagtalan égen.

Hangos lépésekkel közeleg az éjfél.
Zúg a vihar, talán most félnék, ha
nem lennél velem, de távoli a zaj,
kezem alatt a papír elvezet hozzád.

Ma minden percnek helye van a múltban,
Veled a szavakat újra megtanultam,
ami megkopott, így tisztábban ragyog,
mint a gyertya lángja itt az asztalon.

Engem letűnt korok árnya nem kísért,
a suhanás a fák közt csak a szél,
már szelídül, már látom, hogy esik
a sóhajom bársony tenyeredbe.

Bár lenne még, bár volna még időnk
a jóra, mit a hajnalunk ígér...
Magam vagyok, a vihart hallgatom,
de fényesednek fent a csillagok...

2005. július 16.