Már pedig előző éven elmentünk nyaralni, és megállapítást nyert, hogy a nyaralás jótékonyan hat a családon belüli kapcsolatokra. Tehát nyaralni KELL, ha esik, ha szakad.
Mentő ötletként az jutott eszembe, hogy menjünk sátorozni. Akinek nincs sok pénze, az mind sátorozni megy, és ráadásul az olyan romantikus! Négykézláb bemászni a sátorba, földön ülve enni, bográcsban főzni... Mint a fiatalok! És mi még annyira fiatalok vagyunk, hát miért is ne!

Na, lett nagy csodálkozás baráti körben, hogy ejha, csak nem sátorozni megyünk négy gyerekkel! És persze ellátott mindenki tanáccsal: vegyünk kemping székeket, meg kemping asztalt, meg felfújható matracot, mert azért már mégsem vagyunk olyan fiatalok, persze vegyünk hozzá pumpát is... és persze hálózsákot... mire mindezt beszereztük hat fő részére már majdnem ötvenezer forintba került az indulás. Aztán vettünk konzerveket, meg mosgatószert újabb húsz ezer forintért.

És mert ennyit spóroltunk lementünk a tengerhez -ahova azóta is járunk -Krk sziget, csak nem Vrbnik volt az uti cél, hanem Baska, mert ott van camping, és csúszda is van, ráadásul közel van Vrbnik a szikláival. tehát minden van, ami szükséges egy valamire való nyaraláshoz.
Azon a nyáron -épp úgy, mint az idén -rengeteg eső esett. Ennek ellenére a camping tömve volt, alig találtunk két sátornyi helyet. Mikor végre megpillantottuk a kis füves területet, óriási örömmel vetettük rá magunkat a helyre! Nem is értettük, hogyan lehet ilyen szerencsénk, hogy még fű is jut nekünk a sátor alá.

Első nap csak délelőtt szemerkélt egy kicsit, délután már fürödni is tudtunk. Bizakodni kezdtünk, talán megfordul a szél, és mégiscsak jó időnk lesz a nyaraláshoz! Úgyhogy az esti sétánál hagytuk magunkat rábeszélni egy egész napos hajóútra.
Persze mondanom sem kell: a szél nem fordult meg. Reggel folytatódott az éjszaka, vagy legalábbis nem nagyon lehetett tudni, hogy reggel lett, mert a felhők egybefüggő réteget alkotva takarták a Napot.
Sebaj! Fő az optimizmus! Majd a hajó elvisz minket messzire, ott akár még a nap is süthet.

El kell ismerni, van humoruk a horvátoknak. Szakadó esőben indultunk, szólt a zene -naná, hogy a Titanicból - viszont mindenki kapott egy kupica házipálinkát, amitől rögtön derűsebbnek láttuk a helyzetet. Én szívesen megengedtem volna a gyerkeknek is, hogy igyanak, de ők azt mondták, nem félnek.
Rettentő romantikusra sikerült a kirándulás. Elvittek minket egy szigetre, ahol egykor börtön volt, aztán mintha Titot is emlegették volna, hogy ott nyaralt... bevallom nem emlékszem pontosan, mert a látvány annyira megdöbbentet, hogy képtelen voltam másra figyelni. Bezúzott ablakok, elhanyagolt utak jelezték, hogy ez bizony lakatlan sziget a javából. Igaz, ami igaz, a Nap legalább sütött. És kaptunk két óra szabadidőt is, tehát panaszra nem lehetett okunk.

Mindenesetre mire este visszaértünk, én már azt sem bántam, hogy szakad az eső, csak végre bemászhassak négykézláb a sátorba. A gyerkek is hamar ágyba bújtak. Mondanom sem kell, az összes cuccunk a földön lévő bőröndbe volt bedobálva. Éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy most már nem csak úgy szép csendesen szakad, de mintha a tenger költözött volna az égbe, úgy esik.
- Ne aggódj! Nem ázik be a sátor -nyugtatott a párom.
- Látod, milyen jó, hogy felfújhatós matracokat vettünk! -mondtam diadalmasan.
Aztán kimásztam az előtérbe, hogy átszóljak a másik sátorba, minden rendben van-e. Akkor láttam, hogy az összes cipőnk a víz tetején úszik, a bőröndöt meg persze csaknem ellepte a víz.
Amatör sátorozókkal fordulhat csak elő, hogy egy mélyedésben verjék le a sátrat! Hát mi amatőrök voltunk a javából!

- Senki ne mozduljon! -adtam ki a parancsot. Nem mintha bárkinek is kedve lett volna szaladgálni. Hosszas töprengés után rájöttünk, a rajtunk lévő ruha maradt az egyetlen száraz ruhánk, tehát azt óvni kell mindenáron. Persze minden gyerek ébren volt, és mindegyiknek vécére kellett mennie, úgyhogy fürdőruhára vetkőztünk, a ruhákat neylonokba menekítettük, és kocsival egészen a vécé ajtajáig hajtottunk.

Másnap aztán korán reggel szépen kicsavartuk mindenből a vizet, és hazajöttünk. Azt hiszem, azóta se került olyan sokba egyetlen nyaralásunk sem. Bár be kell vallanom, kétségtelenül, egyben az egyik legemlékezetesebb maradt.