Szemilla, a jótündér
Az úgy volt, hogy elvittem a kicsiket anyukámékhoz, akik alig 350 km-re laknak innen. Nagyonokos (már csak így hívom a nagylányomat) már figyelmeztetett, hogy jó lenne, ha a kicsiket nem nevezném kicsiknek, mert Blanka is lassan tíz éves, és majd hordhatom pszichológushoz, amiért húsz évesen is kicsinek érzi magát.
Tehát elvittem a kicsiket, Nagyonokos kíséretében. Visszafelé már csak Nagyonokos jött velem, és épp az élet dolgairól elmélkedtünk, amikor megláttam az út szélén egy embert. Ott integetett a lerobbant kocsija mellett. Igaz, épp az ellenkező oldalon állt, na de a segítség az ugyebár minden irányból jól jöhet.
Mikor odajön hozzám, akkor vettem csak észre, hogy kicsit sötétebb a bőre az embernek, na, de én nem vagyok olyan, akinek előítéletei vannak, úgyhogy vádlón kérdeztem magamtól:
- Csak nem megijedtél, nagylány?
Akkor láttam, hogy jééé! Néhány nő ül a réten, az egyik kezében egy csecsemő, akik nagy valószínűséggel szintén az emberhez tartoztak.
Szóval kérdezi az ember:
- Do You speak English?
Rémülten néztem Nagyonokosra. Ő ötös volt angolból, én meg már több mint egy éve középfokúztam.
- Do You speak English? - ismételtem meg ránézve a kérdést, de ő értetlenül bámult rám. A galád! Képes, és letagadja, hogy tökéletesen beszél angolul.
- Yes, I do -válaszoltam beletörődve a sorsomba.
Megtudtam, hogy franciák, és elfogyott a benzinük.
Rápillanmtottam a kocsira. Valóban francia a rendszám. Jéé! Fel sem tünt eddig! Egy külföldi! Igazán nagyszerű érzés egy külföldinek segíteni! Az egész nemzet becsülete forog kockán! -villant át hirtelen a gondolat a fejemben.
Azt mondta az ember, hogy nekem adja az aranygyűrűjét, ha tankolnék neki húsz liter benzint.
- Can You help me? -nézett rám esdeklőn.
- Yes, I can -válaszoltam elbűvölő mosollyal, összes angol tudásom birtokában és eltoltam az aranygyűrűt magamtól. Erre igazán nincs szükség! Szegény! Mekkora bajban lehet, ha egy ilyen vastag aranygyűrűt ajánl húsz liter benzinért.
Egyébként is! Mit nekem egy tankolás! Hiszen nálam volt a férjem benzinkártyája, tudtam a közelben épp alkalmas benzinkútat találunk... Még van egy-két liter benzine. Ez igazán nagyszerű, akkor mehetünk is!
Áthatott a jócselekedett boldogsága. Ó, igen! Ezért érdemes jó ember feleségének lenni, mert akkor jót tehet az ember.
- Tele kérem! -mondtam nagyvonalúan a benzinkutasnak, majd könnyed mosollyal kifizettem a tankolást. Persze tudtam, nem szabályos dolog vállalati kártyával idegeneknek tankolni, de hát ez így rendeltetett! Kaptam egy lehetőséget az égiektől, hogy jót cselekedjek, és mert jót cselekedni jó, hát hálás szívvel fogadom az ilyen égi lehetőségeket.
Persze az idegenek kissé meglepődtek, hogy egy ilyen igazi angyallal találkoztak. Mondták, ha megadom a címem, elküldik a pénzt, de én annyira élveztem a helyzetet, hogy ilyen mesebeli jótett főszereplője lehetek.
- Igazán nem kell! Nekem ez nem került semmibe, mondtam könnyedén, kezet fogtam velük, és ahogy egy igazi földreszállt angyalhoz illik, majd elhajtottam a helyszínről.
Az úton Nagyonokos lelkesen csapkodta a kezét.
-Nahát! Annyira jó, hogy te vagy az anyukám! Tutira más nem tenne ilyet! Még ha tudna sem segítene, csak mert más színű a bőrük. Hú, ezek egész életükben emlegetni fogják ezt a napot! Jaj, anya! Olyan jó, hogy én is részese lehettem ennek a történetnek! -és átölelt, én meg szerényen lefejtettem magamról a kezét.
- Jaj, ugyanmár! Vezetek, te kis bolond! Ez így természetes!
Na, itthon aztán elújságoltam a férjemnek, hogy tudom, nem szabályos, de tankoltam a kártyával idegeneknek.
Ő persze üvölteni kezdett. Megszoktam már, hogy semmi érzéke az ilyen romantikus jelenetekhez.
Közölte, hogy ezért akár ki is rúghatják, ennyi benzint nem lehet elszámolni egy hétvégére, és különben is, mi az, hogy valaki csak áll az út szélén, és nincs pénze benzinre! Hogy jut akkor haza? Miféle segítség az ilyen?
Én halálra rémültem a kérdéseitől, mondtam, nekem eszembe se jutott kérdezősködni, én csak azt tudtam, hogy képes vagyok segíteni, hát segítettem.
- Milyenek voltak? -kérdezte hirtelen, mint akinek egyszerre pontosan érthetővé vált e történet.
- Kicsit sötét volt a bőrük... -habogtam.
- Nagyszerű! Ezek lehet, hogy lopták a kocsit!
- Egy francia rendszámú lopott kocsival stoppolnak az út szélén??? - kérdeztem kissé gúnyosan. - Nem valószínű!
- Akkor bizonyára kurvapecérek voltak. Még jó, hogy nem fogadtad el a gyűrűt.
Hát erre már muszáj volt nevetnem.
Igaz, ami igaz. Nagyobb a valószínűsége ennek a történetnek. Lehet, hogy tényleg kurvapecérek voltak. Vagy sima bűnözők, akik csalásból tengetik az életüket. Én meg megmentem őket anélkül,hogy egyetlen kérdés megfogalmazódott volna a fejemben!
- Mit nevetsz? -kérdezte bosszúsan.
- Ne haragudj, de lehet, hogy igazad van. Én nem vagyok isten. Én nem ítélkezek. Csak azt tudtam, hogy segíteni tudok, hát segítettem. Nem jutott eszembe elemezni a helyzetet.
- Baromi jó - szólt megenyhülve. -Bár lehet, hogy jót tettél velük. Lehet hogy megmentetted az életüket, mert üldözte őket a maffia.
Na, igen! Ez is egy szép gondolat.
A lényeg így is, úgy is, hogy megmentettem valakit.
|